Sok gyászoló éli azt át, hogy gyászukat – a benne kavargó szomorúságot, haragot, kérdéseket vagy fájó emlékeket – nem tudják megosztani senkivel a környezetükben. Nem tudnak kihez fordulni, mert hiányzik a tér és az idő, ahol valóban jelen lehetne a fájdalmuk. A külvilág gyakran siettetné őket a „továbblépésben”, nem értve, hogy még a legegyszerűbb hétköznapi feladatok is óriási erőfeszítést jelenthetnek a gyászoló számára, így nem ritka, hogy a gyászoló magára marad, az elfojtott veszteséggel.

A gyász mindenkinek más – a veszteség típusa, a megélés módja és az érzelmi reakciók egyénenként nagyon különböznek. Gyakran előfordul, hogy a jelenlegi elakadás hátterében korábban át nem dolgozott veszteségek húzódnak. Emellett sokan bizonytalanodnak el akkor is, ha szélsőséges érzelmeket élnek meg, nehezen reagálnak a mindennapi helyzetekben, vagy úgy érzik, „nem működnek jól”.